Amire sokan számítottak, végülis bejött. És az is bejött, amire sokan nem számítottak. Az eredmény azért nem meglepetés, mert a brit társadalom mindigis megosztott volt, és az az Európai Unió, amiből most kiléptek, már nem az a Közös Piac, amibe annak idején beléptek. Voltam olyan szerencsés, hogy a kilencvenes években sajtótanácsosként dolgoztam Londonban,  és közelről megismerhettem az újságírókat, szerkesztőket és a politika világának szereplőit is. A már említett megosztottság mellett jellemző volt közöttük az a gondolkodás, miszerint az Egyesült Királyság egy sziget Európa és Amerika között, az  a kis víz pedig, ami elválasztja őket az öreg kontinenstől, nagyon is fontos, sőt, szimbolikus jelentőségű. Más életforma, más étkezési szokások, más mértékegységek,  más forgalmi rendszer. A gyarmatbirodalmat irányították, Európát nem tudták irányítani. A görög pénzügyi válság és a menekült-ügy bebizonyította, hogy az Európai Unió nem döntésképes és nehéz helyzetben tehetetlenkedés jellemzi. Amúgy pedig Cameron részéről politikai baklövés volt ebben az ügyben népszavazást kiírni, hiszen borítékolható volt a szoros eredmény, ráadásul a kampány is meglehetősen langyosra sikerült.  És még egy megjegyzés: a magyar politikusok szívesen használják a "Brüsszel nem hallja meg az emberek hangját" kifejezést, mintha elfelejtenék, hogy  az Európai Unió valójában a tagállamok gyülekezete, döntéseiért valójában mindnyájan felelősek vagyunk. Vagy esetleg nem tudják, hogyan is működik ez a szövetség?  De erről majd legközelebb.